Tíz perc sem kellett a Bordeaux-nak, hogy a kiesés szélére sodorja az Auxerre-t, hiszen ilyen rövid idő alatt már három gólt szereztek. Gouffran már az első percben betalált, majd négy perccel később duplázott is, hogy aztán a kilencedik percben Sané végképp megpecsételje a hazaiak sorsát.

A második félidő is rémálomként kezdődött az Auxerre számára, hiszen két perccel a kezdés után Plasil lőtte meg a Bordeaux negyedik gólját. Hogy kevésbé legyen kínos a mérkőzés, arról Kapo tett, hiszen a 67. és a 80. percben is betalált, ezzel legalább a becsületét megmentve szebb napokat látott csapatának.

""

A még akár bajnoki címre is esélyes Lille ehhez méltóan is játszott a még kiesést nem elkerülő Caen ellen, hiszen magabiztosan, 3-0-ra győztek hazai pályán. Melo már az első félidőben döntött, miután először tizenegyesből, majd akcióból is betalált, majd a 60. percben Payet beállította a mérkőzés végeredményét.

Ám ennyit a gólgazdag mérkőzésekről, hiszen a Lorient – Dijon kiesési rangadó, valamint némi meglepetésre a Saint-Etienne – Marseille, és a Toulouse – Nice mérkőzések is 0-0-ás döntetlennel értek véget.

""

A francia foci becsületét a Sochaux-nak azonban végül még sikerült kozmetikáznia, hiszen Roudet a 85. percben gólt szerzett a Nancy ellen, mely jobban nem is jöhetett volna a hazaiaknak, hiszen így elkezdhettek menekülni a kiesés elől.

A listavezető Montpellier-re nehéz mérkőzés vár, hiszen a Rennes otthonába látogatnak a mai napon.

Ligue 1. 36. forduló

Auxerre – Bordeaux 2-4
Gólszerző:
Kapo (67., 80.), illetve Gouffran (1., 5.), Sané (9.), Plasil (47.)
Lille – Caen 3-0
Gólszerző:
Melo (26., 36. – az elsőt tizenegyesből), Payet (60.)
Sochaux – Nancy 1-0
Gólszerző:
Roudet (85.)
Lorient – Dijon 0-0
Saint-Etienne – Marseille 0-0
Toulouse – Nice 0-0